Napfényes Óvoda

Ahol a gyermekek valóban
gyermekek lehetnek

Természetközeli, gyermekközpontú óvoda Pesthidegkúton

„A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.”
(Rudolf Steiner)

Ismerkedő beszélgetés

Várunk szeretettel hívogató napjainkra!

  • Október 21. szerda 18:00
    Egészséges határok és a közösség megtartó ereje a gyermek biztonságáért
  • November 18. szerda 18:00
  • Január 13. szerda 18:00

Ha szeretnétek megismerni óvodánkat, kérjük, tölsétek ki a jelentkezési űrlapot!

Küldetésünk

A Napfényes Óvoda 2010-ben nyitotta meg kapuit a Napkehely Egyesület fenntartásában.

Célunk, hogy a gyermekek valóban gyermekek lehessenek, s ezzel támogassuk egészséges testi-lelki fejlődésüket a Waldorf-pedagógia szellemiségében.

  • Óvodánk életét a gyermekek számára optimális ritmusokra alapozzuk mind éves, mind havi, heti és napi szinten.
  • Fontos számunkra a szülőkkel való együttműködés, mert meggyőződésünk, hogy a gyerekek harmonikus fejlődését csak közösen tudjuk elősegíteni.
  • Ünnepi időszakaink a magyar néphagyomány és a keresztény ünnepkör közös megélésére épülnek.

Küldetésünk, hogy gondozzuk a gyermekekben a természeti és szociális környezettel való harmonikus együttélés magjait.

Ahhoz, hogy egy fa életerős legyen és bő termést hozzon, erős, egészséges gyökerekre van szüksége. Ugyanígy alapozza meg a kiegyensúlyozott felnőttlétet a harmonikus kisgyermekkor. Ennek megteremtéséhez azonban ismernünk kell a gyermekkor sajátosságait és szükségleteit.
Ebben elsősorban a gyermekközpontú Waldorf-pedagógiára valamint saját megfigyeléseinkre és tapasztalatainkra támaszkodunk. Hivatásunkban a legfontosabb a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődésének elősegítése, a szülőkkel együttműködve.

Ahhoz, hogy egy fa életerős legyen és bő termést hozzon, erős, egészséges gyökerekre van szüksége. Ugyanígy alapozza meg a kiegyensúlyozott felnőttlétet a harmonikus kisgyermekkor. Ennek megteremtéséhez azonban ismernünk kell a gyermekkor sajátosságait és szükségleteit.
Ebben elsősorban a gyermekközpontú Waldorf-pedagógiára valamint saját megfigyeléseinkre és tapasztalatainkra támaszkodunk. Hivatásunkban a legfontosabb a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődésének elősegítése, a szülőkkel együttműködve.

A gyermekek harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges:

  • a természetes anyagok és a természetes környezet, az egyszerű, organikus formavilág,
  • a helyes ritmusok a napokban és az évkörben,
  • a hagyományos ünnepeink közös megélése,
  • a lehető legtöbb idő eltöltése a természetben,
  • a lehetőség az elmélyült művészi alkotásra,
  • a megfelelő tér és idő az önfeledt játékra és a fantázia kibontakoztatására,
  • az aktív részvétel a mindennapi élet adta értelmes tevékenységekben, mint például
    a kenyérsütés, a gyapjú feldolgozása és alkalmazása, a barkácsolás, a fafaragás,
    a házi és kerti munkák.

Célunk, hogy mindezekből nap mint nap részesüljenek a Napfényes Oviban!

Why choose us

Ízelítő tevékenységeinkből

Szabad Játék

Kirándulás

Búza feldolgozás – Kenyérsütés

Gyapjúfeldolgozás

(mosás, kártolás, fonás, szövés)

Bábozás

Kerti idénymunkák

A világ ugyan felgyorsult, de a gyermekeknek az egészséges fejlődéshez ugyanarra a természetes, lassú tempóra van szükségük, mint  korábban. A természetes környezet, a jó ritmus, a szabad játék, a mese és bábozás, az elmélyült művészeti tevékenységek, a gyermekek számára átlátható, értelmes munkák végzése, a természetjárás és az ünnepek meghitt átélése által ellensúlyozhatjuk a külvilág ingeráradatának negatív hatásait.
 
A természet gyógyító erejét felismerve igyekszünk minél több időt tölteni a szabadban. Késő őszig kirándulunk bejárva a közelünkben lévő erdőket-mezőket, ahol a szabad játék mellett fúrunk-faragunk, hangszert készítünk, építünk, a természetből inspirálódva.
 
Fontosnak tartjuk a gyermekek számára átlátható, értelmes tevékenységek végzését, hiszen ez az, amit az utánzás révén a kisgyermek belevisz a játékába is.
Mindennapi tevékenységeink közé tartozik a sütés-főzés, gabonaőrlés, kenyérkészítés, kertészkedés, egyéb kerti- és házimunkák. A gyapjúfeldolgozás során a gyerekek aktív részesei lehetnek a mosás, kártolás, fonás, szövés által a nyers gyapjú átalakulásának.

Rólunk mondták

„A Napfényes Óvodában értettem meg, mit jelent a zökkenőmentes átmenet a család és a gyermekem első közössége között. Köszönöm az óvoda természetközeliségét is, ami a mai világban látványos mozgáskultúrát ad a gyerekeknek. Szavakban kifejezhetetlen az a burok, amit a kisfiunk számára biztosítottatok.”
Zsuzsa
„Az óvónők finom odafigyelése, bölcsessége és szeretetteljes jelenléte olyan erőtér volt, amelyben a gyermekünk szabad kibontakozásra lelt. Köszönjük, hogy ebben a varázslatos, lélekemelő oviban növekedhetett a gyermekünk!”
Kriszta
„Azzal, hogy szülőként aktívan részt tudok vállalni az óvodai életben – az évkör ünnepeinek megfelelően egy-egy ünnepen sütök kalácsot, mézeskalácsot, pogácsát, vagy éppen manócskákat varrok vagy manóvárat építek–, részese lehetek közvetve a gyermekem közösségi életének. Ez azért is nagyon felemelő, mert a mi korosztályunk amikor óvodás volt, teljesen más légkörben szocializálódott, és az akkori hiányok vagy felvett rossz beidegződések ily módon oldódnak, gyógyulnak bennem is.”
Ildikó
Könyvek a gyermekekért

Kiadványaink

Óvodánk munkatársai több, a Waldorf-nevelés alapelveire építő, az évkör ünnepeit követő kiadványt és gyapjúképekkel illusztrált mesekönyvet készítettek és jelentettek meg.

Mese, mese, mátka

Gyapjúkönyvek

Az aranytulipán

érdekel

Kígyós Jancsi

érdekel

A sündisznó

érdekel
Gyermekekkel az évkörön át

Kerekesztendő sorozat

Elsősorban szülői segítségnek szánjuk ezt a könyvsorozatot, célja, hogy gyermekeinkkel otthoni környezetben is újra és újra végigélhessük az évkör visszatérő folyamatait, változásait, ezáltal alakítva családi életünket is. Olyan lehetőségeket kívánunk nyitni, amelyek színt viszek a szülői lét monotonitásába és megfelelő alternatívát nyújtanak egyre inkább elembertelenedő, természettől elszakadó világunkban.

nAPFéNYES ÓVODA

Kapcsolat

We’d love to hear from you! Send us a message using the form opposite, or email us.
Adatkezelési szabályzat
© Copyright 2024-2026 – Napfényes Óvoda – Minden jog fenntartva.